Sárga angyal

Kik vagy mik azok a sárga angyalok? Milyenek voltak az első magyar autómentők? Mióta segítenek az elakadt járműveken?

Kik vagy mik azok a sárga angyalok? Milyenek voltak az első magyar autómentők? Mióta segítenek az elakadt járműveken?

1963-ban (más források szerint 1965-ben) kezdték kiépíteni a magyarországi autómentő hálózatot. 1965 óta osztrák mintára nevezik Sárga Angyaloknak a Magyar Autóklub segélyszolgálati járműveit, sőt, nem ritkán magukat a szerelőket is. Az elnevezés természetesen az egységes sárga festésből, illetve az összes szakember által viselt sárga egyenkezeslábasból ered.

Kezdetben mindössze 23 lóerős Steyr-Puch típusú kisautókkal siettek a helyszínre az autómentők, hogy gyorssegélyt biztosítsanak a lerobbant klubtagoknak. A flotta első darabjai is Ausztriából érkeztek hazánkba.

Budapest, 1969. április 16. A Magyar Autóklub autómentő kocsijai, azaz sárga angyalai indulásra készen állnak a Magyar Autóklub Rómer Flóris utcai székházában, hogy segítséget nyújtsanak az országutakon bajba jutott autósoknak.

A bevetésre küldött autómárkák idővel változtak és fejlődtek. A cél a mai napig az, hogy az autósokat a lehető legrövidebb időn belül eljuttassák a legközelebbi szervizig.

Eleinte a fővárosban és a Balatoni országúton jelentek meg az apró sárga szerelőkocsik, idővel azonban a szolgáltatás országos lefedettségű hálózattá bővült. A gördülékeny kommunikáció érdekében az 1960-as végén néhány autóba már URH-s rádiótelefont is szereltek, így könnyebben tudták egymással tartani a kapcsolatot a szerelők.

1965-ben átlagosan nap 4-5 autóhoz vagy motorkerékpárhoz szálltak ki segíteni a sárga angyalok.

A segélyszolgálatot teljesítő autók színe az idők folyamán nem változott, típusa azonban nagyon is: Trabantok, Opel Corsák, Astrák és Combók éppúgy megtalálhatók voltak a flottában, mint Ladák vagy Subaruk, Fiatok és Renault-k.

Kellett is az egyre nagyobb szervizpark, hiszen 1988-ban a Magyar Autóklub már a legnagyobb létszámmal büszkélkedő, 575 ezer tagot számláló egyesület volt az országban. Sokak igényét kellett tehát kiszolgálni.

Lejátszás

-1:21

További megjelenítési beállítások

Váltás teljes képernyőre

Némítás

 

Forrás: NAVA

 

A sárga angyal név az idők folyamán fogalommá vált az autósok körében. Gyakran használják hasonló profilú cégek, hiszen a szolgáltatás napjainkig népszerű és a névnek óriási reklámértéke van, hiszen évtizedek munkája áll mögötte. Azt viselni viszont valójában csak a Magyar Autóklub szolgáltatása jogosult.

További cikkek:

Vitorlázás a Balatonon

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.

Valami más

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.